A lenyugvó nap vérvörös fényében közeledik feléd. Megmozdulni sem bírsz. A szeme csillog, és fellobbanni látsz benne valamit. Valami megmagyarázhatatlant, valami gyönyörűt. Haja a vállára omlik, és Ő egyre csak jön közelebb, és közelebb. Nem tudod, hogy mi az, amit érzel, de csodálatos dolog lehet, hisz még nem érezted eddigi rövid életedben. Csak nézed ezt a csodát, talán fel se fogod... És Ő közeledik, majdnem odaér hozzád. Mikor már csak pár lépésre van Tőled, teste halványodni kezd, és ediig lágoló szeméből könnycsepp csordul ki, és végigfolyik eltűnő arcán. Már alíg látszik Belőle valami. A könnycsepp lehull a földre és ott gyémánttá válik. Eközben Ő vet Rád egy utolsó pillantást, majd eltűnik végleg. Sírva borulsz a földre. Eltűnt, soha többet nem láthatod. A nap már szinte teljesen lealudt. Utolsó szikráinál megcsillan valami a földön. Te odamész, és fölveszed. A gyémánt az, ami belőle származik. Tenyereden tartod az Ő utolsó darabját. Mégjobban zokogsz, és egy könnycsepped hullik a kincsedre. Ekkor az elkezd izzani, és elindul fölfele a besötétedett végtelenség felé. Nem érted, mit töténik Veled. Nézed a fölfelé emelkedő fényt, ami lassan a csillagokig ér. Most megáll, és nem mozdul többet. Lefekszel a földre és bámulod. Őt látod benne, hisz ez a Ti csillagotok. Ez a Te Csodád csillaga. De Te hagytad ezt a Csodát eltűnni, így az nem tud eggyesülni angyalával. Ez az angyal Te vagy...